Az újonc jelentkezik - 1. nap

Az újonc jelentkezik - 1. nap
Minden első nehéz.
 
Az egyébként teljesen szokatlan “késésben-lét” már a megérkezés előtt rátesz egy lapáttal arra az állapotra, amikor az ember a megfelelni vágyás, az újtól való félelem és a természetes(en egy kicsit túlmutató) izgalom okozta kétbalkezes állapotban lebeg. Az új helyekre való beilleszkedés sosem volt a legkönnyebb és leginkább vágyott történés számomra, de eddig általában szerencsésen alakult. Leginkább a mosogatáshoz(ki-ki számára biztosan más) tudom hasonlítani, amit elkezdeni iszonyatosan nehéz, de ha már folyik a víz és habos a szivacs, akkor rendben van.

Ahogyan a korábbi bejegyzésekből is látszik, itt grafikai munka, tervezés, névjegyek rendelésfelvétele, tervezése, gyártása, és átadása folyik, illetve rengeteg kreatív ötlet pörög az irodában, forr ki és ölt végleges formát. Csupa izgalom, inspiráló közeg, jófej és elhivatott kollégák, zene és zseniális gépek sora, amik alól például fólianyomott, vagy dombornyomott névjegykártyák potyognak ki.
Érdekes, hogy most pont itt dolgozom, mert régebben sokszor gondoltam rá, hogy milyen jó lenne, ha valahol grafikus szoftverek használata nélkül, gyorsan meg tudnám tervezni magamnak a névjegykártyámat, hogy pár kattintással, néhány választható sablonból és alakzatból összelegózhassam azt, ami éppen eszembe jut, és vágyom rá. Még úgy is vevő lettem volna erre, hogy egyébként a technikai tudásom megvan ahhoz, hogy megcsináljam magamnak. De így mégis más, hogy összeválogathatom egy meglévő halmazból, és utána egy perc alatt megrendelve már csak várnom kell, hogy átvegyem, vagy kiszállítsák hozzám. Sosem találtam erre platformot, egészen eddig, mert végre megismertem a Forzent (aki nem ismeri, annak mindenképpen megér egy kattintást itt ). Ahogy most újra beleástam magam a témába, hasonló ötlet alapján épített oldal van még másik is, de a Forzenen nem dohosak a betűtípusok, a hagyományos mellett fiatalos hátterek és objektumok is vannak a kelléktárban, és tényleg olyan, mintha a lehető legvagányabb puzzle-t raknám össze univerzális és trendi darabokból, tehát a rendelésig eljutni is élmény. Mire kosárba rakom a kiválasztott megoldást, szinte sajnálom, hogy máris elkészítettem a névjegyemet, és vége a játéknak, mert maga a folyamat is annyira izgalmas és lelazító egyszerre, hogy a millió lehetőséget mind-mind szeretném összerakosgatni és megrendelni!
Tehát számomra egy a tanulság: rendeljetek a Forzenről! Jó játékot!

 

Vissza