Miben tartsam?

Miben tartsam?
Miután megveszek egy szépséges táskát, legszívesebben azzal aludnék. Vigyázok rá, és ha el is múlik egy idő után a kezdeti túlféltés, akkor sem vágom be a sarokba, miután hazaértem, és nem teszem bele az elviteles kávét, vagy tömöm bele az egy kiló szőlőt, amit hazafelé vettem a zöldségesnél. Igyekszem fenntartani az állapotát, egyrészt azért, mert pénzt fektettem bele, tetszik, szeretném sokáig élvezni. Másrészt azért, mert ami látható rajtam, az engem tükröz, az alapján alkotnak rólam első benyomást, ahogy itt írtam, mindössze 7 másodperc alatt :)
 
Ugyanez igaz a kisebb dolgokra is, amik hozzám tartoznak, például egy névjegyre. Sérülékenyebb, mint egy nagy pakolós táska, de erre ugyanúgy vigyázok. Ehhez tartozik az is, hogy igyekszem úgy tárolni, hogy ha valakinek adnom kell, ne kelljen órákig kutatnom utána, és ne sérüljön, ne legyen “saláta”, vagy szamárfüles a sarka. Erre több megoldás is létezik. Ha már energiát, ötletet és pénzt fektetek abba, hogy eljövök a Névjegykirályba személyes konzultációra, vagy megszerkesztem a saját névjegyemet a Forzen.hu-n, akkor az elkészülés után nem tömöm a farzsebembe, és nem szórom be csak úgy a táskámba őket mindenféle tartó vagy tok nélkül. A Névjegykirály az elkészült megrendelést automatikusan egy elegáns, fehér, letisztult névjegykirályos dobozban küldi ki, amit kitehetek az asztalomra, vagy kivehetek belőle a megfelelő alkalmak előtt néhány darabot. Ezen kívül itt vannak ezek a dobozok is, különböző színvariációkban: egy-egy merészebb árnyalat ékköve lehet egy minimal stílusú irodának, vagy feldobhat egy kopár íróasztalt is. Természetesen ezen kívül létezik több más opció, tárcák, keménytokok, stb. A lényeg, hogy mindenki tisztelje meg magát és a másikat is annyival, hogy nem egy agyonült, gyűrött papírdarabot nyom a kezébe bemutatkozáskor.
 
Inkább a névjegykártyám szépségéről emlékezzenek rám, és ne a gyűrött sarkairól.
 
 

Vissza