Névjegykártya etikett

Névjegykártya etikett
Nem régen tudtam meg, hogy a névjegykártyához is tartozik egy hivatalos etikett, ami az átadására, a milyenségére és a tárolására is vonatkozó irányelveket tartalmaz. Fontos, hogy akkor is legyen nálunk névjegykártya, amikor csak egy kiló almáért ugrunk le a zöldségeshez. Hiszen sosem tudhatjuk, hogy kivel futunk össze, bármikor szükségünk lehet rá.
 
Amikor valakinek hivatalosan mutatkozom be, fontos, hogy rögtön az elején a névjegyemet is átadjam neki. Ez segít, hogy a név memorizálása könnyebben menjen, -én pl. nagyon ritkán tudom megjegyezni az emberek nevét csupán az első, egyszeri bemondás után,- illetve tárgyalások esetében könnyebben megtudhatjuk a pozíció megjelölése alapján, hogy kivel is van dolgunk, mennyire komoly tárgyalópartner, illetve hogy a pozíciója alapján egyáltalán döntésképes-e a témát illetően. Találkozás után elsőként az alacsonyabb beosztású, vagy fiatalabb adja át a névjegyét. Nemeket illetően a hölgy kezdeményezhet a saját kártyája átnyújtásával, majd az úr viszonozza azt. Hiába izgulunk, hogy elkeverjük, elhagyjuk a névjegyet, amit kaptunk, ennek ellenére se tegyük azonnal zsebre anélkül, hogy legalább ne futottuk volna át- elég sértő csak úgy zsebrevágni egy frissen megkaparintott névkártyát, mert azt szűri le belőle a másik, hogy értéktelen a személye. Persze nem kell nagyító alatt percekig tanulmányozni, de nyugodtan át lehet olvasni, ezzel megtiszteljük a másikat, és még egyszer memorizálhatjuk a nevét. Ha valamilyen okból kifolyólag egy darab sincs nálunk a saját névjegyünkből, akkor anélkül, hogy abban a helyzetben elkezdenénk papírokra felírogatni a számunkat, amint lehet, küldjük el a másiknak az elérhetőségünket, illetve legközelebbi találkozáskor pótoljuk a hiányosságot, és adjunk neki egy névjegykártyát. Ahogyan korábban már írtam itt erről, érdemes beszereznünk egy névjegykártyatartót, ezzel elkerülhetjük, hogy koszos, gyűrött, meggyötört névjegyet adjunk át, ami alapján egyből azt hihetik, hogy mi magunk, és a munkánk is igénytelen.
 
Minden cselekedetünkkel saját magunkról állítuk ki bizonyítványt, úgyhogy érdemes odafigyelni ezekre az apróságokra is.

Vissza